Rocket League csapatunk a Hungarian Open 2. szezonjának csoportkörében lejátszott 7 szettből kettőt sikerült győzelemmel abszolválni, ezzel a 8 csapatos tabella 6. helyén végzett. Ez az eredmény azt jelentette, hogy osztályozón kényszerültek részt venni játékosaink. A megmérettetés 2020.11.28. szombat délután került megrendezésre, vigaszágas rendszerben, ahol egy szettben maximum 7 mérkőzése volt a csapatoknak, hogy eldöntsék, melyik csapat jön ki győztesen az összecsapásból. Legjobb esetben is legalább 2 darab ilyen szettet volt szükséges játszania a DVTK Vikingeknek, hogy megszerezzék a következő szezonban való nevezés jogát. Egy ilyen szett akár 40-45 percet is igénybe vehet, így nem kismértékű koncentrációt igényel a játékosoktól.

Az első mérkőzést a None(95Kyo, R1C$1, Segue kispadon pedig Adrian0813) csapata ellen játszottuk, akik nem adták könnyen a felső ágon való továbbhaladás lehetőségét, ám egy izzasztó 4-2-es szett összesítéssel így is sikerült elhozni a győzelmet.

A következő mérkőzés a győztes ági döntő volt, melynek nyertese biztosította a csoportkörös részvételét a harmadik szezonra. Ezzel játékosaink is teljes mértékben tisztában voltak, és nem szerették volna a véletlenre bízni a harmadik szezon sorsát, ezáltal egy magabiztos 4-0 szett eredménnyel múlták felül a Team Peculiarity(Madi, SusziX, zekev valamint a kispadon Makos) csapatát.

Az osztályozóról is készült a verseny szervezőinek véleménye alapján egy TOP5 legszebb gól válogatás, melybe kettő visszajátszás is került, melyeken játékosaink remekelnek.

A COVID járvány az életünk minden területére rányomja a bélyegét. Ebben a nehéz időszakban szükségesek azok a jó eredmények, amik előre visznek bennünket. A srácok először szerepeltek klub színekben. A játék tudásukat megvan, már csak a nyomás kényszerrel kell ügyesebben megbirkózni, ami szezonról-szezonra jobban fog menni. Szeretném megköszönni a fiúknak a helytállást és további sikeres szereplést kívánok a következő bajnokságban - nyilatkozta Telegdy Zoltán e-sport szakágvezető.

Csapatunk csoportkörös 6. helyezésével pénznyereményben is részesül, ám ez az összeg a játékosok és a klubb közös megegyezésével teljes mértékben jótékony célra kerül felajánlásra, a hátrányos helyzetű gyermekek karácsonyának szebbé varázsolását szeretnénk támogatni civil szervezeten keresztül.